ÖNDEFINÍCIÓ - ahogyan látni szeretném magamat

Zenei képzettség nélküli zenerajongó vagyok. A rendszeres zenehallgatás tett zeneileg kifinomulttá. Szeretnem ebben a hitben élni az életemet. Tizenkét éves koromban kezdődött, Istvánnal. Hónapokon át, orrvérrzésig. Azóta is kedvelem, keresem, becsülöm az eklektikát, az elemek személyes-csoportos forrásból származó egyedi elegyét. A stílusok, ezek a könnyebb érthetőség kedvéért kitalált stigmák ezért hidegen hagynak. Ha mégis címkézni kell, rajongásom legfőbb tárgyai sorrendjükben: rockzene, barokk komolyzene, dzsessz, popzene. Teljes rálátásom a rockzenére van, jellemzően annak is a tüskésebb nordikus hangzataira. Hiába, a '90-es években voltam fiatal, amikor az újdonság passzátszele Skandinávia és Finnország felől fújt.

Lemezkritikákra, időnként műkritikákra fogok szorítkozni. Megrögzött album- (regény-, szimfónia-, versenymű-, egész estés film- stb.) rajongó vagyok. A teljes, tömör, avantgárd (előremutató, korát megelőző, ahonnan vesszük) darabok érdekeltek s érdekelnek ma is. Olyan műveket fogok górcső alá venni, amelyek ma is frissnek hatnak, s elmondom, miért érdemes ma is hallgatni azokat.

Szemléletmódom műközpontú, a mű megalkotásának a körülményeire csak szükség esetén térek ki. Elemzéseim személyesek. Nem törekszem teljes képre, információs, eduktaív céljaim sincsenek. A lényeg a hatás, amit az adott mű rám tett, tesz s ennek ihletett megfogalmazása.

A feldolgozás sorrendjében nem akarok követni semmiféle sémát. Nem számít az időrend, csak a kósza mélyen búvó gondolat, ami miatt éppen fontosnak tartom azt a művet előbányászni a múltamból, a közeljelenből. Remélhetőleg a személyes élményeim hozzásegítik az olvasót ahhoz, hogy kedvet kapjon az adott mű megismeréséhez!